A színek közül főleg a pirosra emlékszem.
A többféle árnyalatot mágnesként vonzottam. –
(Meggyszínű zokni ledobva, magányosan, félben
a nyolcvanas években, emlékektől bomlottan.)
…..
Érett cseresznye párban, fülön lógva a nyárban.
A vörös pír, ott, a messzi horizont határán –
amikor visszakacsint a Nap, napját lezártan
és cifrán trilláz egy madárpár a fény halálán.
Rőtszín pipacsok lobognak a rét zöld hevében.
Hullámzanak, július-széllel karolva egymást –
mígnem gyors mozdulattal a szélsőket letépem
mielőtt lángra gyújtanák ezt a bíbor-nektárt.
…..
Piros-ruhás kislány, fekete-fehér életben…
elmosódott, szürke háttér előtt lépkedve, úgy –
mintha tudná, merre megy, mint ki tévedhetetlen
oly öntudatos e filmben, melyben senki se súg
mert már elfogytak a hangok, elfogytak a szavak
csak puskagolyók süvöltenek…megjött Nirvána! –
S Ő nem hagyja, hogy tovább öljenek, kínozzanak
ártatlanokat, Pokol bálján. (Schindler listája)
…..
S a vér. A vérszínű vér. A minket el nem hagyó.
Körét fáradtság nélkül rovó, szűk erek foglya –
néha lázong, mint a csapongó, dacos csavargó…
kitör a börtönből, megdermedt képpel, vacogva.
Szembesít azzal, hogy ami az élet itt, bennünk
az az elmúlás kívülünk, hát vigyázzuk színét! –
Legyen skarlát, izzó mahagóni, mellyel festünk
tónusos, tónustalan képeket: most, majdan, még.
…..
A színek közül főleg a pirosra emlékszem.
A többféle árnyalatot mágnesként vonzottam. –
(Tegnap elém-penderült a Tűz, karmazsin éjben
és láttam lelkem vergődni lángoktól fojtottan.)
– újragondolt változat –
