Ma oly szép volt a táj ott, ahol jártam
harsány zöld fű között ejtőzött árnyam –
kacagva várt a Nap, intett, hogy menjek
indultam…s közben rám leltek a rendek.
Szűnt a nagy zsibongás szívem tájékán
vérem ösvényén tettem szótlan sétám –
léptem, mint ki félénk, óvatos, szende
láttam magamat kinn és benn, egyszerre.
Hangját hallottam hozzám hajolt gallynak
(kedves szava vajon most kinek vallhat?) –
vén Földről mesélt, holmi gyökerekről
épphogy emlékszem…kiment a fejemből.
Gondolkodtam, míg faltam az ág szagát
arra eszméltem, hogy az ember Barát –
nem növeszt már tüskét lelkén a fölény
nyugalom-tanyát emelt a “fény” körém.
Csendes, friss sziget a Természet Háza
benne szobát kaphatsz bensőd bajára –
fürdőd lehet, konyhád, hol Békét ehetsz
…ó, Ég! engem minden nap Felé eressz!
(2014. május vége)
